Szavazás utolsó napja

Ma van az akvarisztikáért Díjra való szavazás utolsó napja. Szíveskedjenek mindazok, akik akvaristának érzik magukat leadni a szavazatokat. Pillanatnyilag úgy áll a szavazás, hogy a tisztelt akvarista társak megérdemelnek egy hatalmas nagy leb...st.
Úgy tűnik, hogy börzéket kritizálni sokkal jobban megy, mint közösségépítő dolgokban részt venni! Nyafogni is sokkal jobban megy, minyt részt venni az akvarista társadalomban.
No, de a dörgedelmeket, majd holnap. Ma még lehet javítani az arányon.

Arcképcsarnok

Dezse Tibor, és Pasaréti Gyula, valamint az Akvaristák magyarországi Egyesülete ezennel létre hozza a Magyar Akvaristák Arcképcsarnokát, tisztelegve azon akvaristák előtt, akik tevékenységükkel, szakmai ismereteik, tapasztalataik közreadásával, hozzájárultak, a magyar akvarisztika fejlődéséhez.
Ezt a díjat azok az akvaristák kaphatják, akik egyébként méltóak lennének, A Magyar Akvarisztikáért díj valamelyik fokozatára, de elhalálozásuk miatt a díj három fokozatát nem kaphatják meg, mert azok post humusz nem adhatóak.
Az arcképcsarnokba való felvételt csak azon akvarista barátaink nyerhetnek, akik már sajnálatosan nincsenek közöttünk.
Egyúttal létrehozzuk a magyar akvaristák arcképcsarnokát, amit aquad és az AME honlapján is elhelyezünk, ezzel is tisztelegve a nagy akvarista elődök emléke előtt, és azért, hogy nevük a következő akvarista generációk számára is fennmaradjon és követendő példaként szolgáljon.
E díjból évente többet is ki lehet adni. Az alapítók első alkalommal Hack Gyulának adományozzák ezt a díjat. A többi díjazottról a Magyar Akvarisztikáért Díjnál szokásos eljárás szerint születik döntés.
A díjjal kapcsolatos további rendelkezések megegyeznek a A Magyar Akvarisztikáért Díj feltételeivel.

Budapest 2010. október 27.

Dezse Tibor Pasaréti Gyula

A temetés időpontja

Hack Gyula barátunk temetése 2010. November 8-án, 14:15-kor lesz a Farkasréti Temető Makovetz termében

Hack Gyula 1963-2010

Utálom, ha ilyesmiről kell beszámolnom! Utálom, ha egy régi barát, kedves ismerős, egy pályatárs elindul a fény útján a nagy pályaudvarra és elutazik oda, ahol már semmi baja sincsen, olyan életet él, olyan halakat tart, tenyészt, amilyeneket csak akar. Minket meg jól itt hagy, a magunk bajaival, az ikrázni nem akaró halak gondjával, a felboruló ivadékokkal, és az egészen egzotikus, gyógyíthatatlan halbetegségekkel, a pH értékek beállításával való vacakolással, aztán látva, hogy mit kínlódunk itt össze, csak jóindulattal mosolyog le ránk. Rendes srác volt. Soha nem halottam, hogy valakivel összeveszett volna, vagy valaki neheztelt volna rá.

Utálom azt is, ha olyan megy el közülünk, akit, vagy 30 éve ismerek, olyan közel laktunk egymáshoz, hogy szinte át lehetett köpni és akivel még kölökként együtt jártunk a TIT. Akvarista szakkörébe, és az utóbbi időben, ha nagyritkán találkoztunk, mindig megörültünk egymásnak. Ha az Állatkertben jártam, mindig felkerestem, mert ott dolgozott, és beszélgettünk. Ha ideje engedte, akkor hosszú időn keresztül.
Azok, akik nem ismerték, de legalábbis régebb óta foglakoznak akvarisztikával, és olvasnak is ehhez tartozó irodalmat, nevét sok cikk írójaként ismerhetik. Nagy sügérbarát volt. Írásait többek között olvashatták A Természet című lapban (Hogyan tartsunk feketesávos bölcsőszájú halat?; A vörös pirája az akváriumban.; A "tudományos rózsaszín párduc", avagy a Kuhlikomplex; Hogyan tartsunk kis vértesharcsát?; Tizenkét hal negyvennyolc szemmel;) Az Akvárium Magazinban mások mellett cikkeket írt a hazai halak akváriumi tartásáról is (Sújtásos küsz; Naphal; Folyami géb; Bemutatkozik a sügérbarátok klubja). Utolsó cikkét is a magazinnak írta, mely a következő számban fog megjelenni, sajnos a szomorú aktualitással. Publikált még az Akvarista Híradóban (A bölcsőszájú halakról röviden), Terrárium folyóiratban is jelentek meg írásai (Régiből új, avagy halak az akvaterráriumban; Halak az akvaterráriumban). De szerepelt TV műsorban is (Iskolautca)
Hack Gyula 1963. június 20-án Budapesten született. A Lőwey Klára Gimnáziumban végezte a középiskolai tanulmányait. Biológia tanára Dr. Wiesinger Márton a neves akvarista nagyöreg volt. 1982.június15.-én érettségizett.
Az Állatkertben 1982.szeptember. 15-1990.január 31., 1990.június 1-1997 augusztus 31, és 1998.november 20-2010. október 10-ig dolgozott.

További jó halazást Gyula!

Már megint a börze!

Olvasgatom az AM fórumát, és ismét forrnak az indulatok. A téma természetesen a börze, ami tegnap (vasárnap) volt. Érdekes megfigyelést tettem: ha nincs börze, akkor szinte megáll a fórumon az élet, de ha van, akkor aztán megélénkülnek a beírások. Általában az elégedetlenek kezdik. A fene vigye el, hogy megint lemaradtak a jó vételekről! Hejj, de bosszantó!

Azért ez nagyon érdekes dolog! Miért csak olyankor lesz hozzászólásdömping, amikor valamit fikázni kell! Már ezt sem értem igazán, azt meg végképp nem, hogy egy-egy ilyen börze miért csak és kizárólag arról szól, hogy oda kell özönleni a kedves Pályatársaknak és vásárolni, vásárolni kell.
Miért nem akarja már a hazai akvaristatársadalom észre venni, hogy a börze csak egy ürügy. Ürügy ahhoz, hogy az ország minden részéről az elcsatolt területeket is ideértve, mi magyar akvaristák össze tudjunk jönni, beszélgetni tudjunk, és tanulni egymástól. Kedélyesen barátságban, úgy, ahogy az akvarisztika sem az "ócsó" beszerzésekről szól, hanem a barátságról, a természetről, a tanulásról, a kirándulásról, a szépségről.
Miért azért kell hasonló rendezvényekre menni, hogy egymást letiporva vásároljunk?!
Aki pedig korábban összepakolt, hát, összepakolt. Addig volt kedve az egészhez.
Ne gyötörjétek egymást ezen állandóan! Ne a vásárlásért legyetek csak képesek megmozdulni. Próbáljatok meg végre hobbitársak lenni, és úgy is viselkedni!
Ez egy hobbi az Isten szerelmére!

Régi boltok - új boltok

„Természetesen egy-egy üzlet berendezési, felszereltségi, higiénia hiányosságai nem azt jelentik, hogy abban a boltban nem szeretik az állatokat, vagy nem értenek hozzájuk! Igenis van néhány olyan szaküzlet, ahol a kissé elkopott, ódivatú, sokszor teljesen leamortizálódott pult mögött, a kívülről és belülről makulátlan tisztaságúnak egyáltalán nem nevezhető akváriumok, kalitkák és terráriumok között, még ha meglehetősen büdös is van, ne állnának hozzáértő az állatokat szerető kereskedők. Igen, Ők a «nagyöregek», tőlük még lehet kérdezni, ők válaszolnak, mert tudnak választ adni, hiszen értenek hozzá, nem csak úgy ott vannak az agyonhasznált pult másik felén, mint a többiek, akik egy-egy latin elnevezést hallva, kikerekedett szemmel úgy néznek a «kuncsaftra», mint valamely másik bolygóról jött teremtményre! Ők azok, akik kereskedő létükre még tudják, hogy melyik a hím és melyik a nőstény neonhal, és a mai napig sem adják el a beteg állatot, a romlott, lejárt szavatosságú eledelt a vevőnek, mert még él bennük a hobbitársak nagy családja iránt érzett tisztesség, mert az állatok otthoni tartása először nekik is csak passzió volt, s csak aztán lettek «hivatásosak»! Ők azok, akik nem azonnal a legdrágább felszerelést akarják ránk sózni, hanem elmesélik, hogy miként lehet egy radírgumiból algakaparót készíteni, vagy egy olcsó gyógyszerrel helyettesíteni a méregdrága import szereket! Ők a hazai hobbiállat-tartás úttörői, akik a boltjukban lévő élőlényeket nem árucikkeknek tekintik csupán!
Becsüljük meg őket, tanuljunk tőlük, amíg lehet, mert sajnos egyre kevesebben vannak. . .”
A fenti sorok egy jó pár évvel ezelőtti írásomból származnak, és úgy érzem, hogy most ismét aktualitást nyertek, hiszen egy blogon ismét előkerült a téma a hazai boltok színvonaláról és az ehhez kapcsolódó kereskedői módokról, és egyáltalán az akvarisztikáról stb.
A témához e helyen hozzászólva úgy érzem, hogy le kell szögeznem: mindannyian a koszos, néha büdös, régi halas boltokból valók vagyunk. Kölökkorunkban oda jártunk, nap, mint nap, órákat ott voltunk, megtűrtek minket, beszélgettek velünk, akkor is, ha nem vettünk semmit, sőt volt, hogy átvették, elcserélték feleslegessé vált növényeinket, halainkat. Sok ilyen bolt volt. Voltak ismertebbek, voltak kevéssé híresek. De tagadhatatlan, hogy már akkor kultikus helyek voltak. A TIT foglalkozások után pl. a Zsilinszky bolt előtt hosszú sorok kígyóztak, az emberek beszélgettek egymással, senki nem volt türelmetlen. Említhetném még a Rosconi féle boltot a Margit utcában. Ide is akkor híres akvaristák jártak, lehetett tanulni, beszélgetni. Veres, Teszársz, Albert, Horváth, micsoda boltok voltak! Nem feltétlenül kinézetre, inkább szellemiségre!
Egy ismerősöm mesélte, hogy egyik rokonát, egy ilyen plázás boltból azért tanácsolták el, mert beszélgetett a vevőkkel és nem adott el nekik mindenfélét. Értitek kedves Pályatársak?! Beszélgetett a vevőkkel! Ez a bolt biztosan igen szépen van berendezve. Biztosan minden makulátlanul tiszta.
Miféle boltokra vágyunk hát? Olyan kis, évtizedek óta meglévőre, ahová jó szívvel betérhetünk, ha másra nem, legalább egy kis beszélgetésre hozzáértő akvaristákkal, vagy egy plázába, ahol a küllem megvan, de nem emberi a légkör, csak eladni, eladni a meghatározó irány.
Én az olyan boltokat szeretem, ahol meglelem a klasszikus - 10, vagy akár 30 évvel ezelőtt kapható volt - halakat. Nem igaz az ugyanis, hogy nincsenek fiatal akvaristák, akiknek ne volna igényük ilyen halakra. De már ezeket sem lehet igazán beszerezni. Mikor láttatok boltban igazán szép színezetű flammeust, citromlazacot? Igazán fekete fekete tetrát, vagy színpompás paradicsomhalat? A mi korosztályunk még látta ezeket. A fiatalok megdöbbennének, hogy a felsorolt halak tulajdonképpen milyen színpompásak. Mára azonban valahogy mára nem olyan színük.
Az akvarisztika is globalizálódik, az én olvasatomban elembertelenedik. Pedig az a hobbi pont arról szól, hogy művelői beszélgetnek például a boltban. De úgy látszik, hogy egynémely üzletben, már ezt sem lehet. A profitra kell koncentrálni, és punktum. Azelőtt az akvarisztika olyan hobbi volt, mely összehozta az érdeklődőket. Nem vártak arra, hogy valahol, majd valakik megszerveznek egy akvarisztikai programot, és szépen meghívót küldenek nekik, aztán, ők, ha nem lesz jobb dolguk, majd elmennek, hátha lehet ócsón valamit venni. Nem, nem! Ez úgy működött, hogy példának okáért, amikor a nyári szünet miatt bezárt a TIT Központi Akvarista szakköre (megjegyzem, már ez sem létezik!), akkor a következő héten, a szakköri napon, mindenki automatikusan elment a Frankel Leó úton található Malomtó étterembe, és a foglakozások ott lettek megtartva. Kötetlenül, kóla, sör és vodkatonik mellett. De itt is nagy számban jöttünk össze, anélkül, hogy erre programszervezőt alkalmaztunk volna. Nem kellett szervezni a programokat, volt az magától is. Ha az ember kisétált a Ligetbe, biztosan a tó mellett találkozott több akvarista ismerőssel is. Nem beszélték meg. Az akvarisztika szinte életforma volt. Lehet, hogy néhány akvaristának furcsán hangzik, de szakkönyveket olvastunk! Könyvtárba jártunk akvarisztikai könyvekért! Aztán ha volt rá pénzünk megvettük azokat.
Nem kell bántani a régi boltokat, amúgy sincs már sok belőlük, kevés az olyan bolt, ahol tanulni lehet! Amelyek pedig még meg vannak, azokat pedig tönkre fogják tenni a plázás boltok, az internetes áruházak, és az egymásra acsarkodás, és az ellentétek. Hamarosan eljön az idő, amikor az akvarisztikai hobbi megszűnik létezni. Ez az utolsó hagyományos kisbolt bezárásával fog bekövetkezni.
Ki lehet akkor írni: requiescit in pace

„Mindez így összefoglalva, talán már nem is «csak hobby», hanem sokkal több annál: sokrétű, sokoldalú, számos természettudományágat érintő, szép harmóniába foglaló tevékenység; interdiscipliáris stúdium. És még valami; szépséget, értékes ismereteket, tudást adó kultúrmozgalom is: legbékésebb, legbarátibb és legszebb kultúrmozgalmaink egyike.” Írta egykoron Dr. Szabados Antal, aki maga is lelkes tagja volt a szakkörnek. Nézzünk csak körül mi maradt mára ebből?!
És hogy miért van helybetopogás a magyar akvarisztikában? Miért nem buzog az élet? Horribile dictu: miért pocsék* majdnem az egész? Mert mi akvaristák is pocsékok vagyunk, és azzá tettük. Istenként csodáljuk a külföldi trendeket, stílusokat és toljuk hozzájuk a pénzt, ahelyett, hogy kitalálnánk valamit, valamit, amit tőlünk vesz át a világ. Az eszünk, és a kreativitásunk meg lenne hozzá. Kár, hogy nem lesz semmi belőle – mert csak a nyöszörgés van. Mint mondottam: pocsékok vagyunk!

*Eredetileg egy sokkal csúnyább szót használtam, de azt tanácsolták, hogy egy enyhébb kifejezésre cseréljem ki.

Technikai probléma okán történt közkívánat teljesítése!

Na, ez a cím bizonyára azért látszik furcsának, mert az!
Arra próbál utalni, hogy a Díjról szóló Akvárium Magazinban megjelenő cikk a lap megjelenésének késése miatt előreláthatólag nem jut el sok érintetthez idejében. S mivel vannak olyanok, akiknek kizárólag az AM a hírforrása, nem szeretnénk megfosztani őket a jelöltállítás lehetőségétől, ezért a jelölési határidőt október végéig meghosszabbítottuk. Ez a hosszabbítás természetesen nemcsak a lapot olvasókra, hanem mindenkire vonatkozik.
Várjuk tehát szavazataitokat az új határidőig!