2010. október 27., szerda

Arcképcsarnok

Dezse Tibor, és Pasaréti Gyula, valamint az Akvaristák magyarországi Egyesülete ezennel létre hozza a Magyar Akvaristák Arcképcsarnokát, tisztelegve azon akvaristák előtt, akik tevékenységükkel, szakmai ismereteik, tapasztalataik közreadásával, hozzájárultak, a magyar akvarisztika fejlődéséhez.
Ezt a díjat azok az akvaristák kaphatják, akik egyébként méltóak lennének, A Magyar Akvarisztikáért díj valamelyik fokozatára, de elhalálozásuk miatt a díj három fokozatát nem kaphatják meg, mert azok post humusz nem adhatóak.
Az arcképcsarnokba való felvételt csak azon akvarista barátaink nyerhetnek, akik már sajnálatosan nincsenek közöttünk.
Egyúttal létrehozzuk a magyar akvaristák arcképcsarnokát, amit aquad és az AME honlapján is elhelyezünk, ezzel is tisztelegve a nagy akvarista elődök emléke előtt, és azért, hogy nevük a következő akvarista generációk számára is fennmaradjon és követendő példaként szolgáljon.
E díjból évente többet is ki lehet adni. Az alapítók első alkalommal Hack Gyulának adományozzák ezt a díjat. A többi díjazottról a Magyar Akvarisztikáért Díjnál szokásos eljárás szerint születik döntés.
A díjjal kapcsolatos további rendelkezések megegyeznek a A Magyar Akvarisztikáért Díj feltételeivel.

Budapest 2010. október 27.

Dezse Tibor Pasaréti Gyula

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

61,8% vö 38,2%

Kicsit ismét foglalkoztam az akvarisztika történetével, eseményeivel. A kutatás közben a keresőben láttam a címben leírt arányt! Nem ért kül...