2010. október 11., hétfő

Hack Gyula 1963-2010



Utálom, ha ilyesmiről kell beszámolnom! Utálom, ha egy régi barát, kedves ismerős, egy pályatárs elindul a fény útján a nagy pályaudvarra és elutazik oda, ahol már semmi baja sincsen, olyan életet él, olyan halakat tart, tenyészt, amilyeneket csak akar. Minket meg jól itt hagy, a magunk bajaival, az ikrázni nem akaró halak gondjával, a felboruló ivadékokkal, és az egészen egzotikus, gyógyíthatatlan halbetegségekkel, a pH értékek beállításával való vacakolással, aztán látva, hogy mit kínlódunk itt össze, csak jóindulattal mosolyog le ránk. Rendes srác volt. Soha nem halottam, hogy valakivel összeveszett volna, vagy valaki neheztelt volna rá.

Utálom azt is, ha olyan megy el közülünk, akit, vagy 30 éve ismerek, olyan közel laktunk egymáshoz, hogy szinte át lehetett köpni és akivel még kölökként együtt jártunk a TIT. Akvarista szakkörébe, és az utóbbi időben, ha nagyritkán találkoztunk, mindig megörültünk egymásnak. Ha az Állatkertben jártam, mindig felkerestem, mert ott dolgozott, és beszélgettünk. Ha ideje engedte, akkor hosszú időn keresztül.
Azok, akik nem ismerték, de legalábbis régebb óta foglakoznak akvarisztikával, és olvasnak is ehhez tartozó irodalmat, nevét sok cikk írójaként ismerhetik. Nagy sügérbarát volt. Írásait többek között olvashatták A Természet című lapban (Hogyan tartsunk feketesávos bölcsőszájú halat?; A vörös pirája az akváriumban.; A "tudományos rózsaszín párduc", avagy a Kuhlikomplex; Hogyan tartsunk kis vértesharcsát?; Tizenkét hal negyvennyolc szemmel;) Az Akvárium Magazinban mások mellett cikkeket írt a hazai halak akváriumi tartásáról is (Sújtásos küsz; Naphal; Folyami géb; Bemutatkozik a sügérbarátok klubja). Utolsó cikkét is a magazinnak írta, mely a következő számban fog megjelenni, sajnos a szomorú aktualitással. Publikált még az Akvarista Híradóban (A bölcsőszájú halakról röviden), Terrárium folyóiratban is jelentek meg írásai (Régiből új, avagy halak az akvaterráriumban; Halak az akvaterráriumban). De szerepelt TV műsorban is (Iskolautca)
Hack Gyula 1963. június 20-án Budapesten született. A Lőwey Klára Gimnáziumban végezte a középiskolai tanulmányait. Biológia tanára Dr. Wiesinger Márton a neves akvarista nagyöreg volt. 1982.június15.-én érettségizett.
Az Állatkertben 1982.szeptember. 15-1990.január 31., 1990.június 1-1997 augusztus 31, és 1998.november 20-2010. október 10-ig dolgozott.

További jó halazást Gyula!

3 megjegyzés:

  1. Gyulát még a Sügér Barátok Klubjából ismertem és talán van már vagy 30 éve is, hogy utoljára találkoztunk. Akkoriban még iskolás voltam. Erre az oldalra véletlenül keveredtem most 2016-ban és meglepett a szomorú hír. Nyugodj békében Gyula! Öszinte részvétem.

    VálaszTörlés

A Duna vízállása és az akvarisztikatörténet összefüggése — avagy nem jó, ha alacsony a vízállás!

Nagyjából egy éve már, hogy kiterjedt levelezést folytatok Neil-lel az Aquatic Gardener szerkesztőjével. Januárban keresett meg, hogy küldje...