2011. augusztus 29., hétfő

Szeptemberben új akvarisztikai folyóirat jelenik meg a magyar piacon




Gondos kezek – köszönet nekik – eljutatták hozzám, egy állítólagosan már szeptember 15-én megjelenő új, magyar nyelvű akvárium újság médiaajánlatát.
E szerint a magyar akvarisztikai lapok (!) piaca, egy új folyóirattal gazdagodik, mely a német Aquaristik újság magyar licenc kiadása lesz, és állítólag kéthavonta fog megjelenni 10000(!) példányban, 34+2 oldalon. Mondjuk ezt a 34+2 oldalt nem értem, pedig kb. 30 éve vagyok nyomdász és tördelőszerkesztő. Most ez 30 old.+borító, vagy valamiféle behúzott melléklet? Vagy mi? De nem is ez az érdekes, mert mindig őrölünk, ha a honi akvarisztika irodalma bővül. Megjelenésüknek az-e a célja, hogy a piacon lévő egyetlen eddigi hazai lap, az Akvárium Magazin mellett egy másik szakfolyóiratot készítsenek (az alcíme ugyanis: kezdő, és haladó díszhal-tenyésztők magazinja), mely kifejezetten az akváriumokkal tenyésztési szinten foglalkozóknak fog szólni, avagy az AM-hez hasonlóan az akvarisztika teljes keresztmetszetét próbálja felölelni majd. Aztán arra is kíváncsi lennék, hogy kik lesznek a német lapból átvett cikkek szakfordítói (azt mindannyian tudjuk, hogy a német akvarisztikai lapok igen magas színvonalúak), és milyen minőségű fordításokat olvashatunk majd. Ez egyáltalán nem rosszindulat a részemről, hiszen teljesen jól ismerem az eddig fordításban megjelent könyveket és cikkeket, amelyeket bizonyára kitűnő, hozzáértő emberek fordítottak, de többségük nem ért az akvarisztikához. Szívből remélem, hogy ezt gondot is sikerül tökéletesen megoldaniuk, mindegyikünk nagy örömére.
És most érkeztem el a dolog neuralgikus pontjához, ami egy kiegészítendő kérdésben fogalmazok meg. Lehet, hogy hosszú kérdés lesz, de szerintem ez a dolog leglényege, hiszen az örömbe üröm is vegyülhet, mert bizony láttunk már mindössze egy lapszámmal megjelenő akváriumújságokat a hazai piacon.
Íme, a kérdés:
Vajon a magyar kereskedők, nagykereskedések, tenyésztők, milyen és mennyi részt vállalnak ezen új újság kiadásában oly módon, hogy hirdetéseket vásárolnak benne. (Nota bene: az AM-t a nagykereskedők teljes vertikuma eddig nemigen kényeztette a hirdetések megvásárlásával) Ha csak az egyikre telik majd, vajon melyik lapot választják? Esetleg megjön az eszük és ráébrednek arra, ha az AM becsuk, akkor az új lap is előbb-utóbb becsuk, mert erősödik a tendencia, és akkor ők is veszítenek valamit? Nem is valamit – sokat! Vagy minden úgy folyik tovább: a magyar akvarisztika haldoklása, mint ahogy pár éve tapasztaljuk?
Kívánom, hogy mindkét újság is hosszú évekig a piacon tudjon maradni, az érdeklődő magyar akvaristák igen nagy örömére, a kereskedők és minden ebből élő hasznára, és a szerkesztőségek fejlődésére – mindnyájunk megelégedésére. Itt az ideje, hogy a hazai akvarisztika lábra álljon végre és ehhez mi akvaristák örömmel fogadunk minden nagyszerű kezdeményezést - újdonságot, és megvásárolunk minden új irodalmat (újságot, könyvet). De ehhez a támogatók, a nagykereskedők, tenyésztők, felszerelésgyártók, eleséggyűjtők, növényesek és a boltosok is kellenek! Meg kellene, hogy értsék végre, hogy egy csapat vagyunk! Ha pedig kialakulhatna a két folyóirat között valamilyen hasznos együttműködés, az lenne a dolog non plus ultrája!
Most azonban még csak az örömnek van itt az ideje, hiszen a magyar akvarisztikai lapok száma szeptemberben megduplázódik! Örüljünk hát!

8 megjegyzés:

  1. Erre nagyon kíváncsi leszek!
    Sajnos országunk minden téren nehéz eset, nem lesz könnyű az új folyóirat terjesztése!


    imperatore

    VálaszTörlés
  2. Erre kíváncsi leszek!
    Sajnos kicsiny hazánk minden téren nehéz eset és az új folyóirat terjesztése sem lesz könnyű feladat!


    imperatore

    VálaszTörlés
  3. kíváncsian várom...

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kíváncs vagyok az új sajtóorgánumra, már csak azért is, mert egy mukkot sem hallottam róla.
    Évekig a tőzsde hivatalos lapjánál dolgoztam, és tudom, hogy egy új szaklapot nagy csim-bum nélkül nem lehet felfuttatni hazánkban. Kétségeim vannak egy olyannyira "csöndes" periodikával kapcsolatban, ami elméletileg már meg is jelenik szeptemberben.
    Külön érdekes, hogy sehol nem lehet olvasni bármely német magazin magyarországi "terjeszkedéséről".

    VálaszTörlés
  5. Hogy áll a dolog Tibor jelenleg?Valóban lesz új újság,vagy csak kacsa volt?

    VálaszTörlés
  6. Nekem azt mondta a lap képviselője, hogy októberre tolódik a megjelenés, mert a hirdetések nem gyűlnek olyan mértékben, ahogy számítottak rá.

    VálaszTörlés
  7. November van? Lehet már kapni ezt az újságot?

    VálaszTörlés

61,8% vö 38,2%

Kicsit ismét foglalkoztam az akvarisztika történetével, eseményeivel. A kutatás közben a keresőben láttam a címben leírt arányt! Nem ért kül...