Az akvarisztika tekintetében mazochista vagyok! Ez főként abból áll, hogy nagynéha betérek különféle plázákban található díszállat-kereskedésekbe nézelődni és hallgatózni. A minap így tettem, és egy igen érdekes dolog ütötte meg a fülemet.
A vevő (valószínűleg az első akváriumát akarta megvásárolni, de ahogyan szinte mindegyikőjük, egy árva könyvet nem olvasott el a dologról), próbálta eldönteni, hogy mekkora akváriumot vegyen. Kérdezgette, hogy egy százliteres mennyibe kerül, miféle halakat lehet benne tartani stb. A vevő meglehetősen fiatal volt, és válság is van, feltételezem nem rendelkezhetett a nagyobb edényhez szükséges pénzzel, így szépen az egyre kisebb akváriumok után érdeklődött, melyet az eladó már láthatóan eléggé türelmetlenül viselt. Nagyjából már a harminc literes űrtartalomnál tartottak, amikor az eladónál elszakadt a cérna, és azt mondta a vevőnek, hogy: Tudja mit?! Miért nem rendez be magának egy nano akváriumot! Az nem is drága és most nagyon menő!
Már ment is a polchoz és levett róla egy teljesen hagyományos arányú húsz literes forma akváriumot. Pontosan olyant, amilyent és is tartok vagy 40 éve.
Ekkor fogant meg bennem a gondolat, hogy én, folyamatosan előtte jártam az akvarisztikai trendeknek, hiszen már akkor is nanoztam, amikor még ki sem találták! Egyszerűen 40 éve előbbre járok a kor technikájánál, ami az akvárium típusok használatát és kiválasztását illeti. Megelőztem a koromat!!
A fiatal vevőnek nagyon tetszhetett a „nano” szó, egyből mélyebben kezdett érdeklődni a „nanotechnológia” iránt. Az eladó is üzletet kezdett sejteni a dologban és mindjárt udvariasabb lett.
Előkerült a polcról a speciális nano talaj (bazaltzúzalék), előkerült a speciál dizájn nano talaj (valamiféle kékes színű nemtudom mi), majd a „nanotecnika”, a világítás, a szűrő, a fűtő, s minden más. Ezek után jöttek a egészen speciális nano-növények, az Echinodorusok (a nagyra növők), és mások, majd a halak. A vevő fizetett és elégedetten távozott.
Hazafelé az úton próbáltam átgondolni a történteket és rövid gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, hogy, ha ez így megy tovább, akkor a magyar hobbiakvarisztikának befellegzett.
Először is ma az akvarisztika már nem hobbi. Ugyanis sajnálatosan a hobbi egyik jegyét sem viseli. Nincsenek a szó klasszikus értelmében vett szakkörök, ahova a hobbisták időről-időre elmennek, csak azért mert szeretnek a témáról beszélgetni, adnak és kapnak önzetlen segítséget egymástól. Családostul kirándulni járnak, planktonozó helyeket építenek és tartanak karban. Ingyen a hobbiért.
Nem! Ma már csak a pénz beszél. Ha nem lehet eladni egy klasszikus akváriumot, nevezzük el nanonak, és már el is kelt, minden hozzávalóval együtt. Nem volt elég népszerű a holland-akvárium, nevezzük el aquascaping-nek és mindjárt beindul az üzlet. Ha nem adhatók el a kisebb növényes medencék, nevezzük el nanoscape-nek, mindjárt piacképesebb a termék. Igaz, hogy ezzel semmi újat nem csináltunk, de legalább a bolt beindul.
Akinek akváriuma van, akármilyen rövid ideje is, meg akar élni belőle, legalábbis pénzhez akar általa jutni. Már nem a hobbi szépsége, és az általa való tanulás számít, hanem a pénz. Az, hogy bármivel sefteljünk, ha van egy akváriumunk. Ez a szemlélet fogja a hazai hobbiakvarisztikát megölni.
Régen a kereskedők a nagyöregek voltak. Azok, akik már annyira fejlesztették tudásukat, hogy bele mertek vágni egy üzletbe. A pult mögött ők álltak. Nem alkalmazottak, akiknek meg van határozva, hogy mennyi bevételt kell hozni bármi áron. Nem próbálták meg eladni azt is, amit nem lenne szabad. Nem nevezték át a terméket másnak, mint, ami, azért, hogy eladhassák. Viszont órákat lehetett eltölteni az üzletekben, anélkül, hogy kinézték volna az embert, és lehetett kérdezni. Sokat és sokáig. Türelemmel és nagy szaktudás birtokában válaszoltak. Ma már ilyen nincs. Na, jó elvétve van, de egyáltalán nem ez a jellemző! Mindennapos volt, hogy ha ritkítottam a kriptó állományomat, bárhová be lehetett menni és elvinni. Ha olyan volt a helyzet, még adtak is érte valamit. Ha nem, akkor csak úgy bevittük a boltba (miért is dobtuk volna ki, hiszen valakinek kellhet), és a kereskedő, meg odaadta másnak. Ingyen, és nem pénzért. Olyannak, aki rá volt szorulva, nem tudta volna megfizetni. A halakkal is volt így!
Annak idején, mindezeken felül, a kereskedők komolyan támogatták az akvarisztikát is. Emlékszem, hogy még a TIT Szakkör vetélkedői (mert ilyenek is voltak), az akkor boltok által felajánlott ajándékokat adták az arra érdemeseknek.
A kereskedők a saját pénzükön adtak ki ismeretterjesztő füzetecskéket, akváriumokról, halakról, növényekről. Tudták, ha népszerűsítik az akvarisztikát, mint hobbit, akkor több lesz a vevő, nagyobb a bevétel. Az akkor megjelenő lapokban, szinte minden kereskedő, aki számított, hirdetéseket jelentetett meg. És főként nem azért, hogy magát reklámozza (akkoriban pl. szombat reggelenként, vagy miután véget ért a TIT-ben a szakköri foglalkozás, az emberek hosszú sorokban álltak a Rosconi, és a Zsilinszky bolt előtt az utcán volt a sor vége), hanem azért, hogy ezzel támogassa az újságot. Az Akvárium Magazin legújabb számában, hány kiskereskedő, boltos, vett hirdetést, csak azért, hogy segítse a lapot, és annak életben maradását? Nos, mennyi? Érdemes megszámolni. Könnyű dolgotok lesz! És hány bolt (kiskereskedés) van a felsorolásban, aki árulja a lapot? Negyvenöt! A normális országból jövő akvarista erre felkapná a fejét, és megkérdezni értetlenül: Nálatok az egész országban csak 45 díszhalbolt van? És a kérdés teljesen logikus lenne, hiszen az ország valamennyi boltjának árulnia kellene az egyetlen hazai magyar akvárium újságot. De, ha nem is árulnia, legalább egy példányra elő kellene fizetnie, mert ő is ebből él! És az a havi ezres nem vágná földhöz, viszont a lap erősebb és életképesebb lenne. Arról nem is beszélve, hogy a díszállat-kereskedő legalább tanulhatna valamiből, mert nagyon ráférne! De nem! Inkább nevezzük a kis akváriumot nanonak, a hollandot vízikertészetnek, de befektetni a hobbiba, azt nem!
És már itt vannak a piko akváriumok.
Reménytelen!
Tényleg az?
