2008. november 13., csütörtök

Panaszakvaristák

Eredeti megjelenés aquad| 2008-március-22

Magyar akvaristák vagyunk! Juhéjj! Szokásunk szerint sírunk-rívunk, hogy szerte az egész országban nincsen egy újság, mely rendszeresen foglalkozik az akvarisztikával, vagy legalábbis azzal is. Mert mi szerencsétlenek vagyunk. Pedig ez nem más, mint a piac törvénye, hiszen ha nem vesszük a fáradságot és simán elfogadjuk azt ténynek, ami nem az, akkor miért is jajveszékelünk, hogy nincsenek újságok? Merthogy igenis van ilyen újság! Illetve már csak sajnos csak múlt időben lehet beszélni róla, hiszen a szerkesztőség 7 (hét) megjelent szám után bejelentette, hogy a gyér érdeklődés miatt szünetelteti a Társállat Magazin további megjelenését! És ez, tudjuk, hogy mit jelent. Hét hónap után ismét megszűnt egy nagyon jó kis újság. Egy olyan újság, melynek tekintélyes részét tette ki az akvarisztika. Mint mondtam, nem volt rá érdeklődés! Pedig lépten-nyomon azt olvasom a különféle netes akvarista lapokon, fórumokon, hogy mennyire kellene egy nyomtatott lap. Hát kedves Kollégák, itt volt, és mégsem vettétek. Havi 399 Ft-ért nem kellett. Akkor meg mit panaszkodunk? Nem éppen biztató jelek a jövőre nézve! Ha van, nem kell, ha nincs, miért nincs?! Vajon mi lesz a júniusra - hosszú szünet után - ismét megjelenő Akvárium Magazinnal? Majd az is hagyjuk megint tönkremenni? Hogy utána sírhassunk megint, hogy szegény magyar akvaristáknak nincsen egy folyóiratuk?! Megint az lesz, hogy a legtöbb kereskedő nem akarja árulni, mondván nincs rajta árrés, vagy, mert a konkurencia hirdet benne?! Mert a magyar akvarista márcsak ilyen? A magyar díszhal-kereskedő ilyen? A válasz egyértelmű: igen, ilyen. Hogy miért azt is tudjuk, de arról most ne essék szó. A baljós jelek ellenére nagyon bízom abban, hogy most, igen most az egyszer nem így lesz, és az Am-nak lesz lehetősége életben maradni! De ehhez be kell fejezni a panaszkodást és venni kell a lapot. Miként a Társállatot is venni kellett voln

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ámulok!

 Nézem a jövő heti TerraPláza szórólapját. Ámulok. Túl azon, hogy egy nyamvadt díszhal nem látható rajta, még azzal sem tisztelték meg a haz...