2019. január 26., szombat

„Közvéleménykutatás”

Végre tudtam időt szakítani a pár héttel ezelőtti közvéleménykutatásom eredményeinek összegzésére. Tisztában vagyok vele, hogy a kerdésekre válaszolók számát figyelembe véve a kutatás egyáltalán nem reprezentatív, azonban szerintem így is sokatmondó, és hű képét festi a jelenlegi honi akvaristák/haltartók hozzáállásának.
Nézzük tehát:



Jól látható, hogy az igenek nyertek. Ez azonban egyáltalán nem adhat okot az örömre, és nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy egy régimódi akvarista klubnak lenne létjogosultsága, hiszen nagyon sokan szavaztak a nemre is. Ezen felül sokan jelezték, hogy szívesen vennék, ha lenne egy ilyen szakkör, azonban egyáltalán nem biztos, hogy rendszeresen látogatnák a rendezvényeket. Jóval kevesebben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy rendszeresen látogatnák a foglalkozásokat.
Néhányan az Internet világában teljesen feleslegesnek érzik az ilyen személyes összejöveteleket. Ők azok, akiknek teljesen elegendő a hálón rendelkezésre álló, ellenőrizetlen információdömping. Néhányan eleve kudarcosnak látják a megvalósítást. Mindössze páran képviselik azt az álláspontot, miszerint, ha a szakköri foglalkozásokon lennének bemutatók, akkor esetleg résztvennének.
Érkezett szavazat online vdeokonferenciák megtartására is (szerintem egyébként ez lesz a jövő útja).

Nos az én követketetésem, hogy mostanság nem fog alakulni a régi TIT-hez hasonló, rendszeres foglalkozásokat tartó klub. Ennek több oka is van:

- Az internek és az FB kielégíti az ebbéli igényeket

- A kedves Pályatársakat nem vonzza, hogy személyesen találkozzanak egymással (kivéve, ha olcsó halért, vagy felszerelésért kell összefutni valakive,/valakikkel)

- Ha el akarnak adni valamit, akkor szívesen szakítanak időt a találkozásra

- Nem feccölnek bele energít, mert igen elfoglaltak


Mi a megoldás?

Figyelembe véve a fent leírtakat, szerintem az egyetlen jó megoldás a videokonferencia-jellegű klubfoglalkozások megrendezése, ahogy diavetítése (prizis) előadásokat lehetne tartani. Erre már majdnem van lehetőség, hiszen csináltam pár évvel ezelőtt egy FB-s csoportot (Eza az klikk)

Szívesen látok mindenkit. Abbéli segítségre lenn szükségem, hogy sikerüljön egy olyan lehetőséget találni, amivel ezeket az összejöveteleket meg lehet tartani. Mátifi Gyulával már próbálkoztunk párral, de nemige sikerül egyiket sem megkedvelnünk (talán legjobban a TeamViewer vált be). Vagy nem voltak jók a próbaközvetítések, vagy ami jó volt, azért sokat kellett volna fizetni.

Akkor csináljuk?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ámulok!

 Nézem a jövő heti TerraPláza szórólapját. Ámulok. Túl azon, hogy egy nyamvadt díszhal nem látható rajta, még azzal sem tisztelték meg a haz...