2025. szeptember 28., vasárnap

 Tüske a köröm alatt


Bizony már jó ideje – megvan vagy 3 éve – nem írtam már blogbejegyzést! Nem írtam, mert rájöttem már akkor, hogy a magyar akvarisztikával, mint hobbival, kultúrmozgalommal nem lehet mit kezdeni. Sajnos szétesett és jelenlegi formájában menthetetlen. Elvész, elenyészik. Mint hobbi, klasszikus hobbi, már ez meg is történt. Erre nagyon jó példa – s ezért írom meg ismét ez a szösszenetet –, a szombaton (2025. szeptember 27-én megtartott Akvarisztikai Szakmai nap mely a TerraPláza vállalat szervezésében, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) asszisztálásával jött létre. Önmagában üdvözlendő lett volna a dolog, hogy sok-sok év után sor került egy ilyen akvarista összejövetelre. De! Már amikor beharangozták hónapokkal ezelőtt sem értettem, hogy egy ilyen szervezéséhez minek kell, a már fenn említett vállalat, és miért horribilis összegű a belépti díj! (ha jól emlékszem kb. 9000 Ft). Ez irreális és egy jó nagy érdeklődőkört elve kizár a részvétel lehetőségétől. ) Információim szerint nem is voltak túl sokan. A másik amit az elejétől fogva nem értek, hogy miért kellett erre az akvarista napra ilyen sok időt várni? Ehhez hasonló összejöveteleket szerintem évente párat simán meg lehetne rendezni egy étterem különtermében, ahol talán csak az asztalfoglalás díját kellene összedobni a résztvevőknek, ami lényegesen olcsóbb lenne szerintem. Ha mégsem, majd úgyis kijavítotok!
De ami a legmeglepőbb volt számomra a következő: aquad aquarium múzeuma pár évvel ezelőttik néhány alkalommal kért sajtóbelépőt a TerraPláza nevű terrarista rendezvényre, ahol az akvarisztika is képviseltetheti magát a hátsó sorokban. Sosem kaptam. Gondolom, hogy az is a magyar akvaristák összetartásának a jele, és nem volt véletlen. De most nem ez a lényeg. 
Valami különös csoda folytán, melyet nevezzünk emberi mulasztásnak most volt aki kapott egy „sajtóbelépőt”. Azzal a szigorú kikötéssel, és korlátozással, hogy a a rendezvényen nem forgathat és a filmmegosztó csatornáján nem közvetítheti az eseményt és az előadásokat sem. Nagyon érdekel ez a hozzáállás olyan szervezőktől, szervezettől melynek fő feladata az akvarisztika, az akvarisztikai tudás népszerűsítése lenne. Mi következi számomra ebből? Hát az, hogy szó sincsen itt a tudás és az akvarisztika népszerűsítéséről. Arról van szó, hogy az akvaristák egy köre, rendezett magának egy összejövetelt.

Pedig Dr. Wiesinger Márton által számunkra (nekem és egy akvarista barátomnak) mondatai – mely egy közösen írt könyvnek lett volna a mottója – szerint:

„Sokan másképp képzelték, de a szerzők akartak semmit eltitkolni.
Az eltitkolás amúgy sem ismeretterjesztési forma.”

Aztán ez a könyv (egyébként jó könyv!)  megjelent, de megalkotásában nem vettem részt. A mottó is kissé átalakult és egyes számúra változott. De úgy tűnik, hogy a mostani szakmai naphoz egyáltalán nem passzol.
De akkor mi az igazság és a valóság az akvarisztika terjesztését és népszerűsítését  illetően? Mert ugye ez a cél!



2022. július 3., vasárnap

Ámulok!

 Nézem a jövő heti TerraPláza szórólapját. Ámulok. Túl azon, hogy egy nyamvadt díszhal nem látható rajta, még azzal sem tisztelték meg a hazai akvaristákat, terraristákat, hogy egy magyar nyelvű szórólapot készítsenek! És akvaristák ennek ellenére nagyon várják! Ez a mai akvarisztikai valóság hazánkban! Nem is mondok mást!

2021. szeptember 18., szombat

Szolgálati közlemény

 A mai nappal (2021. szeptember 17.) — úgy néz ki —, hogy valamilyen oknál fogva törlődött a youtube csatornám, ezért elköltözöm. A filmjeimet a https://dailymotion.com/aquariummuzeum helyen lehet elérni. Itt is fel lehet iratkozni. A régebbi anyagok feltöltése folyamatban van.

2021. július 2., péntek

Szivárványhalak kedvelőinek

 A népszerű közösségi oldal egyik akvarista csoportjában (akvaristák világa) valaki írt egy bejegyzést, Eddig oké! A kedves azonban nem akvarisztikai bejegyzést írt (csak annak álcázta), amit én szóvá tettem, mert az akvarisztika nem a különféle nemi abberrációk népszerűsítésének a helye. 

A vége az lett, hogy a szivárványhalas admin, korlátozta ill. megtiltotta a hozzászólások írását számomra egy időre. Július 4.-én fog lejárni. Megtehette, hisz hatalmat kapott, tehát ő már valaki. Ugyan azt senki nem tudja, hogy mi köze van az akvarisztikához, meg hogy lett admin egy akvarista csoportban, de ez nem is érdekes. Alig várom, hogy lejárjon a büntetésem, amit a nagyembert adott, és büszkén meséli mindenkinek, hogy ő most jól megmutatta....  Nos alig várom a büntetésem leteltét, és akkor e posztnak a linkjét becsatolom a nevezett oldalra. Majd úgy otthagyom azt a csoportot, mint vak ember a vadkörtét. Azt hiszem nem én leszek a vesztese a dolognak.

Ez nem volt más, mint egy kis adalék a mai magyar akvarisztikai állapotok bemutatásának.

Az akvaristák világa csoportban is megjelent a szakértői vezetés, a szivárványhalak támogatóinak lelkes csapata.

2020. november 15., vasárnap

Gondolatok egy, a közösségi médiában megjelent állásfoglalásra

Eredeti felvetés:

„Tibor nagyon borúlátó vagy- az AME nem szűnik meg, tehát "klub" az van és marad is....Ugyan így nem szűnik meg a hazai akvarisztika sem, sőt ha olvastad megújul az Akvárium Magazin fóruma! Természetesen maximálisan megértelek, én se fogadtam kitörő örömmel a hírt- viszont nyilván nem volt már rentábilis, a belefeccölt rettenet munkával már nem volt arányos. Viszont mi magyarok elgondolkodhatunk azon hogy mennyire vagyunk elhivatottak ha még egyetlen egy negyedévenként megjelenő magazint se tudunk eltartani, de a magazin árának többszörösét dobjuk ki badarságokra. Én emiatt vagyok lehangolt.....”

 

Az én gondolataim:

Nem az AME valószínűleg nem szűnik, meg, de valljuk be magunknak, hogy azért nagyon sok vizet nem mozgat meg a hazai akvarisztikában. Tudom COVID van, meg minden, de akkor sem. Bár adatokat nem tudok, de szerintem kicsi a tagság „egy népi akvarisztikai mozgalom”, – klubrendszer –fenntartásához. Ha ne adj Isten nem az AM, hanem az AME szűnt volna meg, sokkal kisebb űrt hagyott volna maga után. Szép, hogy talán valamikor megújul a AM honlapja, de valljuk be őszintén: A netes felületek soha nem fogják pótolni a nyomtatott sajtót. Arról nem beszélve, hogy egy idő után ez is el fog sikkadni, és a feledés homályába fog veszni. Még talán egyetlen esély van az akvarisztika megmentésére, hogy az AME lelkes tagságát gyorsan és nagymértékben meg kell növelni. Ehhez szükséges a tagsági díj nagymértékű csökkentése, és az, hogy sokkal több helyen jelen legyünk (nem a TerraPlazára gondolok), saját rendezvényekkel, online klub összejövetelekkel, -előadásokkal, szakköri napokkal stb. Mint régen a TIT volt!

Bárhogy is lesz, az biztos, hogy hideg és sötét napok jönnek a magyar akvarisztikára. És hogy ez meddig fog tartani? Rajtunk múlik, de éppen ezért nincsenek illúzióim

2020. november 14., szombat

Egy sokkoló mai hír! Megszűnik az Akvárium Magazin!

2020. november 14. Pasaréti Gyula Facebook oldalán bejelentette, hogy a következő, decemberi számmal megszűnik az Akvárium Magazin. 

Ahogy fogalmazott: „Készül az Akvárium Magazin utolsó (122.) száma. Indítása óta eltelt 29 év. A lap – velem együtt – nyugdíjba vonul. Kérem, hogy a jövő évre ne fizesse elő senki.”

Több telefonhívást kaptam az utóbbi egy órában, hogy mint a lap egyik alapítója cáfoljam meg ezt a nagyon szomorú hírt! Mivel semmiféle tájékoztatást nem kaptam alapítótársamtól, én is kizárólag a nevezett közösségi oldalról – Gyula oldaláról – tudhatom bizonyosságnak ezt a hírt.

Első gondolatom, hogy: most már tényleg vége a honi akvarisztikának. Búcsú egy közösségtől, búcsú az akvarisztikától. A magazin megszűnésével megszűnik a magyar akvarisztika utolsó klubja, a legutolsó klub, ami maradt a régi sokból. Még ha nem is igazi klub volt, „csak” egy újság, az egyetlen magyar akvarista újság. Nincs több, és nem is lesz több, sem másik! Ennyi volt a hazai nívós szakirodalomnak!

Decembertől elérkezik hát a sötétség kora a magyar akvarisztikára!

  Tüske a köröm alatt Bizony már jó ideje – megvan vagy 3 éve – nem írtam már blogbejegyzést! Nem írtam, mert rájöttem már akkor, hogy a mag...